Dénes József

Születési dátum:
1932.04.16.
Születési hely:
Budapest
Halálozási dátum:
2002.
Végzettség, szakképesítés:
  • matematika - ábrázoló geometria szakos középiskolai tanár - ELTE
  • Tudományos fokozat:
    MTA kandidátusa

    1964-1969 között a Központi Fizikai Kutatóintézet (KFKI) matematikai kutatócsoportjának volt a vezetője. – 1964-tól MTA Matematikai Kutatóintézet külső munkatársa is volt.

    1969-1988 között a Számítástechnikai Koordinációs Intézetben (SZKI) a Matematikai Laboratórium (MAL) vezetője volt; a Laboratórium a keskeny és szélessávú képátvitellel, illetve a raszterelvű képfeldolgozással foglalkozott. Ezzel kapcsolatos egyéni kutatásai a hibajelző és hibajavító kódokkal, valamint a forráskódolással voltak kapcsolatosak.
    Nevéhez fűződik az univerzális képdigitalizáló eszköz, képmű (CDP: Colour Display Processor) kialakítása. Az 1970-es években a Laboratóriumban vezetésével kifejlesztettek egy űr- és légi felvételek feldolgozására alkalmas képfeldolgozó rendszert, amelyet űrkísérleteknél fel is használtak.
    Az Egységes Számítástechnikai Rendszer (ESZR) teljes magyarországi digitális hang- és képfeldolgozás és -átvitel kutatásáért felelős vezető is volt egyben.
    1979-ben ENSZ szakértőként volt Japánban.

    Jelentős eredményeket ért el a matematika alkalmazásai, különösen a számítógépek logikai biztonsága és a kriptográfia területén.
    Több mint száz tudományos cikk és három szabadalom szerzője.

    1964-től az ELTE meghívott előadója, címzetes egyetemi docense volt. Az algebra gyakorlati alkalmazásai címmel tartott speciális kurzusokat matematikus hallgatóknak.
    1976-ban és 1987-ben vendégprofesszor volt az University of Wisconsin (Madison, (USA), 1989-ben pedig kutató professzor volt University of Surrey (England) egyetemen. Meghívott előadó volt más egyetemeken is Európában, az USA-ban, Kanadában, Izraelben és Japánban.

    1988-ban az SZKI-ból az Intézet független tudományos tanácsadójaként ment nyugdíjba. Független tanácsadóként kormányzati szervezeteknél és bankoknál dolgozott Magyarországon és külföldön egyaránt.

    Két magyar és egy lengyel tudományos folyóirat szerkesztőbizottsági tagja, valamint a Zentralblatt für Mathematik és a Mathematical Reviews referáló folyóiratok külső szakértője volt.
    Tagja volt a Bolyai János Matematikai Társaság, az Amarican Mathematical Society és a New York Academy of Sciences szakmai szervezeteknek.

    És ami még fontos
    • Matematikai kutatási területei, a kombinatorika (különösen a gráfelmélet és blokk-tervezés), a kombinatorikus módszerek az algebrában (véges csoportok, félcsoportok, kvázicsoportok), valamint az információk algebrai elmélete. Alapvető jelentőségű a latin négyzetek és azok alkalmazásai terén kifejtett munkássága, amelynek a nemzetközi szakirodalomban sok hivatkozása volt.

    Létrehozva: 2016.06.26. 13:24
    Utolsó módosítás: 2021.05.29. 17:55