Vashegyi György

Születési dátum:
1939.04.11.
Születési hely:
Mosonmagyaróvár
Halálozási dátum:
2013.03.12.
Végzettség, szakképesítés:
  • villamosmérnök - Budapesti Műszaki Egyetem

  • Az 1970-es évek elején kezdődő közel 30 éves időszakban a számítástechnikában és ipari folyamatszabályozásban nemzetközileg is kiemelkedő fejlesztések, eredmények születtek, amelyek rendkívüli hasznot hoztak a gazdaság számára – a hazai felhasználás és az export területén egyaránt.

    Vashegyi György e fejlesztések kiemelkedő vezetője és irányítója, több évtizeden át az MTA Központi Fizikai Kutatóintézet (KFKI) Ipari Alkalmazások Főosztályának vezetője volt. 1980-1984 között Mérés- és Számítástechnikai Kutató Intézet (MSZKI) tudományos igazgatóhelyetteseként. Nevéhez fűződik számos magyar és külföldi iparági automatizáció. Nevéhez kötődik a TPA alapú számítógépekhez egyedileg fejlesztett szoftvereszközök, illetve alkalmazás-specifikus programok kidolgozása a Dunamenti Hőerőmű hat blokkja, valamint a Tiszai Erőmű négy blokkja számára, melyek az 1990 es évek elejéig sikeresen üzemeltek.

    Az 1980-as évek legnagyobb hazai fejlesztésének eredménye a Paksi Atomerőmű Vállalat (PAV) 3. és 4. blokkjának számítógépes automatizált rendszere, mely az általa vezetett Ipari Alkalmazások Főosztályának irányításával több kutatóintézet és cég bevonásával valósult meg. Nemzetközi viszonylatban is kiemelkedőnek számított az egyedi fejlesztésű Tréning Szimulációs rendszer, melynek segítségével az atomerőmű zavartalan működése mellett gyakorolhatta az atomerőmű kezelőszemélyzete a szükséges irányítási feladatokat. Az 1980-as évek másik nagy feladata volt a területi áramszolgáltatók – elsőkét az Észak-magyarországi Áramszolgáltató (ÉMÁSZ) – számára hazai eszközbázison, a kor technikai feltételeit figyelembe véve kifejlesztett villamos hálózatellenőrző-vezérlő SCADA rendszerek megjelenése. Ez komoly fejlődést jelentett a villamos hálózatok irányításában, de más iparágakban (olajipar és autóipar: Dunai Kőolajipari Vállalat, Adria Kőolajvezeték GOV, Szilikátipari Központi Kutató és Tervező Intézet, Kámai Autógyár (Kamaz)) is számos fejlesztés kötődik nevéhez.

    1988-ban (megosztott) Állami Díjat kapott a Paksi Atomerőmű Vállalat III. és IV. blokkja információs számítógép rendszereinek a hazai ipar részvételével megvalósított létesítéséért.

    És ami még fontos
    • Az élete utolsó szakaszában is aktív személyiségnek a magyar zenei élet is sokat köszönhet: ifjabb Vashegyi György karmester 30 évvel ezelőtt, édesapja segítségével alapította meg a historikus zene ma már kiemelkedő jelentőségű, nemzetközi hírű hazai együtteseit a Purcell Kórust és Orfeo Zenekart, melyek fáradhatatlan menedzsere volt egészen haláláig.

    Létrehozva: 2020.01.21. 12:07
    Utolsó módosítás: 2020.11.13. 21:12