Sipos Mihály (1949)

Születési dátum:
1949.06.19.
Születési hely:
Budapest
Végzettség, szakképesítés:
  • számvitel-statisztika szakos középiskolai tanár - MKKE - 1973.
  • pedagógus szakközgazda - MKKE - 1981.
  • Tudományos fokozat:
    egyetemi doktor

    1972-től az egri Alpári Gyula Közgazdasági Szakközépiskola tanára, majd 1981-től igazgatóhelyettese. 1987-től az egri Neumann János Középiskola és Kollégium igazgatója (mai nevén Neumann János Gimnázium, Technikum és Kollégium).

    Egri iskolakísérlet néven ismertté vált programot dolgozott ki az informatika alkalmazására a közgazdasági tárgyak oktatásában, melyet több mint 20 középiskola vett át. Kezdeményezésére 1993-ban iskolája alapítványi iskolává vált, amely az informatika magas szintű oktatásának eredményeként tartósan az elsők között szerepel felvételi- és versenyeredményei alapján a gimnáziumok és szakképző iskolák között. Jelentős eredményeket érnek el az informatika gimnáziumi keretek között történő tanításában.

    A Tempus közalapítvány nemzetközi Youngbusiness.net projekt keretében integrált vállalkozói programot alkotott a szociálisan hátrányos helyzetű fiatalok vállalkozóvá válásának segítésére.

    Iskolateremtő munkát végzett új képzési struktúra és új képzési formák bevezetésével is. Ezek közül legfontosabb a gimnáziumi oktatás és szakképzés (informatikai és közgazdasági) intézményen belüli integrációjának megvalósítása.
    Számos tankönyv szerzője (számvitel, gazdasági ismeretek témakörben).

    Kitüntetései: Kiváló Munkáért (1979); Apáczai Csere János-díj (oktatási miniszter, 1992); Eger Kiváló Pedagógusa (2004), Várhegyi György-díj (Alapítványi és Magániskolák Egyesülete, 2002); Ezüst Gyopár Díj (Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége 2009); Lyceum Pro Scientiis-díj (Lyceum Pro Scientiis Alapítvány, 2012); Paul Harris-díj (Rotary Club, 2015); Tarján-emlékérem (NJSZT, 2016). Pro Agria Életmű Díj (Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata 2012); Szentgyörgyi Albert-díj (emberi erőforrások minisztere, 2018).

    És ami még fontos
    • Nős; két gyermeke és négy unokája van. (2020-as közlés.)
    • 1990-2010 között az egri önkormányzatban vállalt szerepet. 3 ciklusban helyi képviselőként (Egri Lokálpatrióta Egylet színeiben, függetlenként), mindvégig oktatási bizottsági tagként.
    • 2000 óta az egri Alapítványi és Magániskolák társelnöke.
    • Az egri Rotary Club tagjaként jótékonysági feladatokat vállal. Tevékenységét Paul Harris és Szentgyörgyi Albert díjjal jutalmazták (lásd fönt).
    • Hobbik: sport, kertészkedés, galambtenyésztés.

    Létrehozva: 2020.12.16. 21:41
    Utolsó módosítás: 2022.09.05. 17:56