Siklósi István

Születési dátum:
n.a..
Születési hely:
Budapest
Végzettség, szakképesítés:
  • matematikus - ELTE - 1973.

  • 1966-ban a középiskolában kezdett programozni tanulni. Az egyetem után első munkahelye az Információ Feldolgozási Laboratórium (Infelor), ahol COBOL fordítóprogramok készítésében vett részt. Később az utódintézményben, a Számítógép-alkalmazási Kutató Intézetben (Számki) a Dömölki Bálint által vezetett Strukturált Absztrakt Modellek (SAM) nevű kutatómunkában vett részt.

    1975-1980 között a VIDEOTON berlini ügyfélszolgálatán támogatta a Német Demokratikus Köztársaságbeli (NDK) R10 felhasználókat. 1981-ben a dortmundi MBP szoftverházban ismét COBOL fordító fejlesztésében vett részt, itt ismerkedett meg az akkor terjedni kezdő PC-k világával. 1983-tól szabadúszóként innovatív PC alkalmazásokat fejlesztett, többek között egy Home Banking rendszert az Österreichische Länderbank részére.

    1990-ben két társával megalapította a 4D Soft Kft.-t, melynek 2012-es nyugdíjba vonulásáig ügyvezető igazgatója volt. Itt vállalati alkalmazásokat tervezett, és projektmenedzserként vezette azok megvalósítását és bevezetését.

    Az ELTE Informatika Karán évekig projektmenedzsment gyakorlatokat vezetett. Tagja a Projektmenedezsment Szövetségnek.

    2012-es nyugdíjba vonulása után kidolgozott egy új elektronikus könyvformátumot, az úgynevezett z-könyvet (zoomable book), amely elsősorban tananyagok befogadását, memorizálását, valamint referencia kézikönyvek használatát teszi hatékonyabbá.

    És ami még fontos
    • Család: három fiú. (2020-as közlés.)
    • Hobbi: asztalitenisz, kerékpár és Tiffany üvegtárgyak készítése.

    Létrehozva: 2020.02.18. 18:18
    Utolsó módosítás: 2021.02.26. 19:46