Pásztorné Varga Katalin

Születési dátum:
1931.08.18.
Születési hely:
Kisterenye
Végzettség, szakképesítés:
  • matematika-fizika szakos középiskolai tanár - ELTE - 1953.
  • francia fordító és tolmács - Idegen Nyelvi Főiskola - 1961.
  • Tudományos fokozat:
    MTA kandidátusa - 1973

    Az egyetem elvégzése után 1966-ig a Belügyminisztériumban (BM), majd 1967-1988 között az MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézetben (SZTAKI) dolgozott. Közben az ELTE-n is oktatott: 1972-1975-ig óraadóként, 1975-1982-ig félállásban adjunktusként, 1982-2013-ig mellékfoglalkozású docensként.

    1952-1969-ig főleg kombinatorikai, információelméleti és valószínűségelméleti alkalmazásokkal foglalkozott. 1955-től 1966-ig az M-3 és a BULL Gamma számítógépen programozott be különböző feladatokat.

    1966-ban a SZTAKI-ban az Uzsoky Miklós által vezetett Digitális Technika Osztály munkájába kapcsolódott be. Ekkor megbízhatóságelmélettel és Markov folyamatokkal foglalkozott, majd részt vett az Osztály Elektronikus CAD (számítógéppel segített áramkörtervezés gyártás és tesztelés) projektjében. Feladata a kétértékű (Boole) függvények minimalizálása volt. Erről írta meg Kalmár Lászlónál kandidátusi disszertációját, melyet 1973-ban védett meg. 1969 óta foglalkozik matematikai logikával és alkalmazásaival.

    Később részt vett a Számítástechnikai Koordinációs Intézetben (SZKI) fejlesztett MProlog rendszer-példányok tesztelésében (Boole függvények minimalizálálását végző alkalmazásokkal). 1969-1980 között kivette részét a SZTAKI és a Toulousi Laboratoire d’analyse et d’architecture des systèmes (LAAS) CAD-témában közös kutatómunkájában.

    1972-ben részt vett az ELTE-n a Programozó matematikus szak tananyagának kidolgozásában. Matematikai logikát oktatott az ELTE-n és Debrecenben a Kossuth Lajos Tudományegyetemen (KLTE). Két egyetemi logikajegyzetet írt a programtervező matematikusok számára (1982-ben és 1992-ben). 2003-ban megjelent a Várterész Magdával közös (kézikönyvnek is alkalmas) logika könyv, ami az akkori nemzetközi állapotot is összegzi. 1996-ban habilitált az ELTE-n.

    A megalakulásától kezdve az ELTE Informatika Kar (IK) Doktori Iskola témavezetője és előadója volt. 1973-tól 2002-ig Az MTA Számítástudományi Bizottsága tagja. 1985-1999 között az MTA TMB Matematikai és Számítástudományi Bizottságának titkára. 1998-2010 meghívott oktató a Debreceni Egyetem (DE) Informatikai Karán, valamint 2000-2012 között a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetem magyar évfolyamán. 1996-2012 között minden évben előadásokat tartott logika témában a Chambéry-i, Toulouse-i, Szabadkai, Újvidéki, Komáromi és a Szegedi Tudományegyetemen.

    Kitüntetései: Kalmár-díj (NJSZT, 1985), Pro Universitatae (ELTE, 1996), a Magyar Felsőoktatásért Emlékplakett (MTA, 2012).

    És ami még fontos
    • Család: 2 leány, 7 unoka, 10 dédunoka. (2016-os közlés.)
    • Szerei virágokat nevelgetni kertjében és virágládákban.
    • 2000 körül kezdeményezett a „logikai alapok a programozáshoz” tárgy hallgatói számára logika versenyt, amit – a tárgynak a számítástudománnyal való összevonásáig – a logikát szerető, a korábbi versenyeken jó eredményeket elérő hallgatók bevonásával sikerült életben tartani. Ez egyben au elsőévesek tehetségkutatásaként is szolgált.

    Létrehozva: 2016.03.22. 18:22
    Utolsó módosítás: 2020.10.17. 17:04