Lőcs Gyula

Születési dátum:
1936.02.18.
Születési hely:
Budapest
Halálozási dátum:
2016.11.18.
Végzettség, szakképesítés:
  • alkalmazott matematikus - ELTE - 1959.

  • Már egyetemistaként is érdekelték a számítógépek: az 1956/57 tanévben (Szelezsán Jánossal együtt) hallgatója volt Békéssy András számítástechnikai szemináriumának. Első munkahelye az MTA Kibernetikai Kutatócsoportja (KKCS) volt, ahol megismerkedett ez első magyar számítógép, az M-3 programozásával.

    1961-1989 között az MTA Kísérleti Fizikai Kutató Intézet (KFKI) munkatársa volt. 1964-tól 1966-ig két évet a dubnai Egyesített Atomkutató Intézetben töltött. Eközben fél évig a Európai Nukleáris Kutatási Szervezetben (CERN) megismerkedett a magas szintű programozási nyelvek fordítóprogramjaival. Dubnába visszatérve részt vett a BESZM-6 számítógép FORTRAN fordítójának tervezésében.

    A KFKI-ban az 1960-as évek végén induló TPA-70 projekt programozási munkálataiban kezdettől fogva részt vett. A TPA-70/25 alapprogramrendszerének kidolgozását Ivanyos Lajosnéval együtt végig ő irányította. Közben, vezetésével a 12-bites TPA-ra elkészítettek egy FORTRAN fordítóprogramot. Miután 1972-ben megalakult a Mérés- és Számítástechnikai Kutatási Terület (a Mérés- és Számítástechnikai Kutató Intézet, az MSZKI elődje) megkezdték a TPA-70 alapszoftver rendszerének kidolgozását (Minor); készítettek Basic interpretert és FORTRAN fordítót is. – 1971-1972 között egy évet a National Center for Atmospheric Research (NCAR) intézetben egy FORTRAN fordító adatok grafikus megjelenítésére való kiterjesztésével foglalkozott.

    Az 1960-as években a KFKI munkatársai úttörő és meghatározó szerepet játszottak az újabb programozási nyelvek és a számítógépes ismeretek megismertetésében. 1967-ben a Műszaki Kiadónál megjelent (hat kiadást megért) Algol 60 programozási nyelvről szóló könyve, majd (szerzőtárasakkal) a FORTRAN és a BASIC nyelvekről szóló könyvei. Ő fordította magyarra Dijkstra alapművét a strukturált programozásról. – Ezekből a könyvekből generációk tanultak.

    Az NJSZT-nek megalakulása óta tagja volt; évekig vezette a Software Szakosztályt. Tudását számos tanfolyamon, konferencián osztotta meg pályatársaival.

    Az 1980-as évektől az ELTE-n több mint 20 éven át oktatta az informatika története c. tárgyat. 1991 végétől a Számítástechnika Alkalmazási Vállalat (Számalk) munkatársa lett. Itt is és az 1992-ben megalakult Gábor Dénes Főiskolán (GDF) programozási ismereteket oktatott – még 1996-os nyugdíjazása után is néhány évig.

    Kitüntetései: KFKI Intézeti Díj a programozási nyelvek, valamint a TPA programozás kutatásáért (1971); KFKI Közművelődési Díj (1981); Kalmár-díj (NJSZT, 1986); Gábor Dénes-érem (GDF, 1998); Életmű-díj (NJSZT, 2016).

    Lásd még

    Létrehozva: 2016.11.18. 21:13
    Utolsó módosítás: 2020.06.09. 19:52