Levendel László

Gyermekkorától orvosnak készült. 1944-ben iratkozott be az egyetemre, miután túlélte a munkaszolgálatot, a bori koncentrációs tábort és az „erőltetett menetet”. Alapító tagja, később igazgatója volt a szegedi Apáthy István Medikus Népi Kollégiumnak.

1952-től haláláig az Országos Korányi Tbc- és Pulmonológiai Intézetben dolgozott tüdőgyógyászként. Nemcsak a beteg testrész, hanem a teljes ember gyógyítására és reszocializálására törekedett. Osztályán a társadalom minden rétegét, az asztmás, alkoholista, a halmozottan károsodott legelesettebbeket, a legszegényebb réteghez tartozókat is kezelte.

Nemcsak „szakszerűen” és korszerű gyógyszerekkel gyógyított, hanem úgy is, hogy a beteg aktív közreműködője legyen saját gyógyulásának, hogy felépülve érettebb és felelősségteljesebb személyiséggé váljon. Ezek és az ehhez hasonló kérdések vezették már akkor a pszichoszomatikus személethez, amikor az még tiltott volt, és ahhoz az orvosi gyakorlathoz és szociálpolitikai meggyőződéshez, amit ő többdimenziósnak nevezett. Az 1970-es évek elején létrehozta az „L Pavilont” az alkoholista tüdőbetegek kezelésére; ez volt az első olyan alkohol osztály a szocialista Magyarországon, ahol nem alkalmaztak kényszerterápiát. Gondja volt arra, hogy a gyógyult és gyógyulni akaró betegeknek mi lesz a sorsuk, ha elhagyják a kórházat. Elindította az országos „Támasz” gondozóhálózatot.

Több száz orvosi szakpublikációja, könyvei mellett botanikai, szociológiai, lélektani, művészeti írásai is napvilágot láttak.

A 60-as évek elején az akkoriban kialakuló orvosi kibernetikában is újszerűt alkotott, Fenyő Istvánnal és az MTA Matematikai Kutató Intézetével közösen létrehozták a bonyolult diagnosztikai-osztályozási feladatok megoldására alkalmas Elektroklasszifikátort. A berendezés elkészítéséhez az a gyógyító szándék vezetett, hogy az egész országban, minden rendelőintézetben lehetséges legyen a tuberkulózis pontos diagnózisa – ott is, ahol nem dolgozik speciális szakmai tudású tüdőszakorvos. A nehézség abban állt, hogy meg kellett állapítani a betegség ún. szub- vagy dekompenzáltsági fokát (azaz, hogy a betegség milyen fokú károsodásokat okozott). A részletes klinikai vizsgálatokra alapozva összesen 703.265 féle eredmény volt lehetséges. Levendel László évtizedes gyakorlata alapján kidolgozott erre egy értékelési módszert, ami alapján Fenyő István matematikus egy analóg logikai célszámítógépet tervezett meg. A gép fokozatkapcsolókból, jelfogókból és jelzőlámpákból volt felépítve, egy (akkori) rádiókészülék nagyságában, asztali kivitelben. (Sajnos nem maradt fenn egy példány sem – a szerk. megjegyzése.)