Krekó Béla (1945)

Születési dátum:
1945.05.05.
Születési hely:
Kunszentmárton
Halálozási dátum:
2013.06.26.
Végzettség, szakképesítés:
  • terv-matematikus közgazdász - MKKE - 1968.

  • Egyetemi tanulmányait édesapja, Krekó Béla, a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem (MKKE) tanára által létrehozott terv-matematika szakon végezte. Érdeklődése kezdettől fogva a gazdaságmatematikai és operációkutatási feladatokhoz vonzotta. 1968-ban az Országos Tervhivatalban kezdte makromodellezőként; 1973-tól már az intézmény Számítástechnikai Központjának osztályvezető-helyettese, aki modellezői és informatikai feladatokkal foglalkozott.

    Néhány évig informatikai szakterületen dolgozott. Először a Számítástechnika Alkalmazási Vállalatnál (Számalk) a Közgazdasági Főosztály vezetője volt, majd a Kopint-Datorg tudományos főmunkatársaként a vámrendszer számítógépesítésének előkészítésén dolgozott. Ezt követően, 1990 és 1994 között a Pénzügyminisztérium (PM) Informatikai és Módszertani Intézetét vezette, amely modellezési, elemzési és informatikai szolgáltatásokat nyújtott a minisztérium számára.

    1994-ben csatlakozott az Állami Biztosításfelügyelethez, ahol az első hat évben a Közgazdasági Főosztályon dolgozott osztályvezetőként. Az általa vezetett közgazdász-elemző csapatnak kulcsfeladata volt a biztosítók kockázatértékelése, elemzése, új módszertanának kialakítása. A felügyeletek összevonása után, 2000 áprilisától a Monitoring főosztály vezetőjeként a biztosítási terület mellett már a pénztári, hitelintézeti, befektetési szolgáltatási és tőkepiaci területekre is kiterjedően kellett megalapoznia a Felügyelet minősítési, kockázatértékelési, monitoring, és adatszolgáltatási rendszereit.

    2003-tól a felügyeleteken belül az Aktuáriusi Főosztály osztályvezetőjeként folytatta pályafutását. 2005-től oroszlánrészt vállalt a banki szabályozást meghatározó bázeli elveken alapuló nemzetközi felügyeleti módszertanok és kézikönyvek kidolgozásában. 2006-tól vezetésével alakult meg a Pénzügyi csoportok felügyeleti főosztályán a Modellezési osztály elődje, az 5. osztály. A belső modellek validációja, valamint a tőkemegfelelés belső értékelésének és felügyeleti felülvizsgálatának folyamata elválaszthatatlanul összeforrt a nevével.

    2009-ben Magyar Köztársaság Ezüst érdemkereszt kitüntetésében részesült.


    Létrehozva: 2017.01.31. 20:53
    Utolsó módosítás: 2022.03.22. 11:29