Iványi Gyula

Születési dátum:
n.a..
Születési hely:
Budapest
Halálozási dátum:
2008.
Végzettség, szakképesítés:
  • villamosmérnök - BME - 1956. (gyengeáram tagozat)

  • Az egyetem elvégzése után a Központi Fizikai Kutatóintézet (KFKI) Kísérleti Atomreaktorában (KAR), a reaktor tudományos hasznosításának előkészítését célzó szervezetben kezdett dolgozni, ahol bekapcsolódott a sokcsatornás időanalizátorok fejlesztésébe. Később átkerült az Elektronikus Főosztályra (EFO), majd a Mérés- és Számítástechnikai Kutató Intézetbe (MSZKI).

    1960-ban Penzában (SZU) Ural I. számítógép tanfolyamot végzett, majd részt vett a gép itthoni üzemeltetésének beindításában.

    Ezt követően Lukács József kollégájával együtt kezdeményezték, hogy az Intézet hozzon létre a DEC cég PDP típusának megfelelő digitális kisszámítógépet. Iványi (Bogdány János fő hardver tervező mellett) vezető rendszertervezőként irányította a diszkrét alkatrészekből felépülő kisszámítógép, a TPA 1001 fejlesztését. (A számítógépet 1968-ban az esztergomi I. Magyar Számítógéptechnikai Kiállításon nagy sikerrel mutatták be.) A fejlesztők később Állami Díjban részesültek.

    1973 körül átment a Számítástechnikai Koordinációs Intézetbe (SZKI). Itt egyik fejlesztője lett az első magyar tervezésű mikroszámítógépnek, az SZKI által gyártott M05X-nek.

    Az 1970-es évek vége felé végleg külföldre távozott; Kanadába ment. Egy rövid ideig az USA-ban, Bostonban is dolgozott.

    Szakmai képességein túl intelligens, halk, szerény vezetői stílusa jelentősen hozzájárult elismertségéhez, elfogadottságához.

    Kitüntetése: Állami Díj II. fokozata (megosztott, 1973).

    És ami még fontos
    • Iványi „látnoki” képességeit mutatja, hogy nagyon korán, még a miniszámítógép fejlesztést is megelőzve, ráérzett a miniszámítógépek lehetőségeire az ügyviteli folyamatok gépesítésében. Irányításával már 1971-ben létrejött egy MINIBOL (Mini Business Oriented Language) nevű, általános adatfeldolgozás célú program, amely rekordokból felépülő file-ok egyszerű kezelését tette lehetővé. Iványiék az úttörő program iránt érkezett komoly nemzetközi igényeket önzetlenül elégítették ki (a dokumentumokat az akkor rendelkezésre álló legkorszerűbb eszközön, egy Teletype-on küldve át).
    • Személye, kedélyes egyénisége, szeretetreméltósága körül számos történet kereng egykori kollégái körében.

    Létrehozva: 2020.07.23. 17:53
    Utolsó módosítás: 2020.11.07. 22:02