Hunya Péter

Születési dátum:
1939.02.15.
Születési hely:
Magyarboly
Végzettség, szakképesítés:
  • matematika tanár és alkalmazott matematikus - JATE - 1964.
  • Tudományos fokozat:
    MTA kandidátusa - 1987

    Kalmár László „szegedi iskolájának” negyedik évfolyamán végzett – a József Attila Tudományegyetem (JATE) Természettudományi Karán (TTK). 1964 és 1965 között a JATE TTK Bolyai intézetének gyakornoka, 1965-től az egyetem Kibernetikai Laboratóriumának tudományos munkatársa, 1976-tól tudományos főmunkatársa,
    1979-től 1987-ig a Laboratórium (1981-től Kalmár László Kibernetikai Laboratórium – KLKL) vezetője volt.

    1987-től különböző számítástechnikai vállalatoknál tanácsadóként, illetve tudományos igazgatóként,1993-tól az UNESCO-nál projekt-vezető főmunkatársként dolgozott nyugdíjba vonulásáig, 2001-ig.

    Numerikus matematikával, számítástudományi és kibernetikai módszerek orvosi-biológiai alkalmazásaival, biológiai rendszerek modellezésével, matematikai statisztikával és ehhez tartozó szoftver-fejlesztéssel foglalkozott. 1974-ben doktorált. Ugyanebben az évben biológiai modellezéssel foglalkozó intézetközi, interdiszciplináris kutatócsoport tagjaként MTA pályadíjban részesült.1987-ben statisztikai témában védte meg kandidátusi értekezését.

    1974-től 1987-ig az UNESCO 17 országra kiterjedő, – a kutatóegységek és intézmények vezetését, produktivitását, hatékonyságát vizsgáló – nemzetközi összehasonlító, 4-fordulós projektjében (ICSOPRU) a magyar és a nemzetközi kutatócsoport tagja, a záró fordulóban a magyar csoport tudományos vezetője volt. 1990-ben irányításával, közreműködésével jöttek létre és jelentek meg az első magyar gyártmányú CD-ROM-ok: a multimédia (szöveges és képi adatbázist tartalmazó) tudományos célú MINTA SZTÁR és ezzel egy időben a Nemzetközi Szabadalmi Osztályozás. 1983-tól az UNESCO statisztikai szoftver fejlesztési és terjesztési projektjében (IDAMS) a nemzetközi tanácsadó és fejlesztő csoport tagja,1993-tól (már az UNESCO belső munkatársaként) e több mint 10 ország szakértőire építő projekt igazgatója. 1998-tól az UNESCO adatbázis-kezelő szoftver-rendszer fejlesztési és terjesztési projektjének (CDS/ISIS) felügyeletét is ellátta. 2001-től az IDAMS projekt külső technikai tanácsadója volt.

    Tanított, kurzusokat, előadásokat tartott Európán kívül Közép-és Dél-Amerika, az Arab Régió, fekete Afrika, Dél- és Közép-Ázsia, valamint a Távol-Kelet több országában. Magyarul és idegen nyelven több mint 50 publikáció (cikk, dokumentáció) szerzője/társszerzője. Legutóbbi cikke 2010-ben jelent meg.

    Tagja volt az Információ Elektronika szerkesztőbizottságának, az NJSZT Elnökségének, számos konferencia, szakmai tanácskozás szervezőbizottságának, a Szegedi Akadémiai Bizottság Számítástechnikai Koordinációs Bizottságának (utóbbinak elnöke is volt), a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa (KGST) Számítástechnika Alkalmazási Tanácsa különböző munka- és szakértő-csoportjainak, valamint a Magyar UNESCO Bizottságnak.

    És ami még fontos
    • Nős; két gyermeke és öt unokája van. (2020-as közlés.)
    • Hunya Péter hivatalos neve: Hunya Csaba Péter.

    Létrehozva: 2020.12.01. 17:07
    Utolsó módosítás: 2020.12.16. 16:39