Holtzer Lóránt

Születési dátum:
1936.01.31.
Születési hely:
Budapest
Halálozási dátum:
2004.08.15.
Végzettség, szakképesítés:
  • villamosmérnök - BME
  • közgazdász - MKKE
  • Tudományos fokozat:
    egyetemi doktor - MKKE

    A Mechanikai Mérőműszerek Gyárában (MMG) kezdett el dolgozni, majd 1971-ben az MTA Központi Fizikai Kutatóintézet (KFKI) Mérés és Számítástechnikai Kutató Intézetbe (MSZKI) került gazdasági vezetői munkakörbe. Ezt a feladatát 1989-ig látta el és ezen idő alatt biztosította az Intézet stabil anyagi feltételeit a tudományos kutatáshoz, továbbá a kutatási eredmények alapján létrejött termékek kissorozatú gyártásához szükséges korszerű eszközök – időnként körülményes – beszerzését.
    Jelentősen támogatta a vakok segítésére szolgáló rendszerek, a BarinLab (text-to-speach) beszélő számítógép család fejlesztését. .

    1991-ben a kisszövetkezetből részvénytársasággá átalakult Megamicro Elektronikai és Biztonságtechnikai Rt. elnöke lett. A részvénytársaság elsősorban vagyonvédelmi rendszerek, hálózatok fejlesztését végezte, de nevükhöz fűződik az úgynevezett eseményvezérelt digitális képrögzítés kifejlesztése is.

    Nyugdíjba vonulása után a XX. századi magyar történelem kutatásával foglalkozott.

    És ami még fontos
    • Szenvedélye a XX. századi magyar történelem kutatása volt. Nyugdíjba vonulása után beiratkozott a Közép-európai Egyetem történelem szakára, és részt vállalt az egyetemhez kötődő Nyílt Társadalom Archívum munkájában.
    • Hegedüs András volt miniszterelnök hagyatékának gondozója volt.

    Létrehozva: 2020.02.27. 18:35
    Utolsó módosítás: 2020.11.07. 20:09