Gál Jenő

Születési dátum:
1943.08.04.
Születési hely:
Kassa
Végzettség, szakképesítés:
  • villamosmérnök - BME - 1966.

  • 1966-ban az Elektronikus Mérőkészülékek Gyárában (EMG), a Klatsmányi Árpád által vezetett digitális fejlesztési osztályon kezdett el dolgozni. Részt vett az első magyar fejlesztésű EMG 830 második generációs számítógép fejlesztésében. Fő feladata a mágnesszalagos, mágneslemezes háttértárolók csatolásainak tervezése, gyártásba vitele. Számos publikációja jelent meg ebben a témában (Mágneses Jelrögzítési Konferencia, Ipari Elektronikus Mérés és Szabályozás Szimpózium). Az EMG 830 számítógépből 10 db került gyártásra és üzembe helyezésre. – Az EMG-ben osztályvezetői és főkonstruktőr helyettesi pozíciókat töltott be.

    1971-től a Számítástechnikai Koordinációs Intézetben (SZKI) tudományos csoportvezetői beosztásban folytatta munkáját. Részt vett a francia kooperációban végzett MITRA15 számítógép fejlesztésében (amely az R-10/R-12 gépek alapját képezte).
    Az ESZR rendszeren belül, a háttértárak szakértőjeként, a C6 szakértői csoport tagja. Részt vett az R-15 számítógép fejlesztésében; a számítógép szelektor csatornájának fejlesztését irányította, valamint koordinálta a mikrodiagnosztikai fejlesztéseket. Ezekben a témákban számos előadást tartott (BME Mérnöktovábbképző Intézet, Számítógéptechnikai Konferencia ’74, Hungarian Computer Science Conference). A PROPER 16 személyi számítógép fejlesztésénél a lokális hálózat adaptációját irányította.
    Az SZKI-ban osztályvezetői, majd igazgatóhelyettesi pozíciót töltött be.

    1981-ben UNDP ösztöndíjjal „számítógép tárolók hierarchikus rendszere” témában az Essex-i egyetemen (University of Essex) folytatott tanulmányokat (4 hónap).

    1991-től a az Orvosi Műszerkereskedelmi Zrt. (OMKER) kereskedelmi nagyvállalat által alapított MEDICONTACT Kft. ügyvezető igazgatójaként, az orvosi műszer- és anyag-kereskedelemre szakosodott ügynöki hálózatot irányította, külföldi cégek képviseletével.
    1993-tól – vezérigazgató helyettesként – az OMKER cég nagykereskedelmi informatikai rendszerét irányította, a kórházak felé modem kapcsolaton keresztül nyújtott Black Board System (BBS) értékesítési rendszerrel együtt.

    1995-től a Coopers&Lybrand, majd a PriceWaterhouseCoopers tanácsadó cégeknél IT senior manager-ként a Lotus Notes csoportmunka alkalmazói rendszert és a helpdesk-et felügyelte. 2000-től a General Electric (GE) Power Systems-nél a zöldmezős gyártelepítés informatikai hardver rendszerének kialakítását és üzemeltetését irányította (szerverpark, LAN, WAN hálózat); a helpdesk a GE Power Systems Kelet-Közép-Európai szervezeteinek felhasználóira is kiterjedt.

    2005-től HQ Pharma Kft. automata molekulaszűrő rendszereinek kereskedelmét és műszaki tanácsadását irányította a gyógyszer- és vegyipar területén, ügyvezető igazgatóként.

    Kitüntetés: OMFB kiváló dolgozó oklevél (Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság – 1975, 1982).

    És ami még fontos
  • Válogatott vízilabdázó, többszörös bajnok – az OSC vízilabda csapat tagja.
  • A Széchenyi Lions Klub tagja.

  • Létrehozva: 2018.01.25. 17:55
    Utolsó módosítás: 2020.08.25. 19:44