Gábor Dénes

Középiskolai tanulmányai alatt, 11 évesen készítette el az Aeroplán körhinta szabadalmi leírását. Érettségi után behívták katonának; amikor hazatért, elkezdte tanulmányait a József Műegyetem Gépészmérnöki Karán. 1920-tól Berlinben folytatta tanulmányait a charlottenburgi Technische Hochschule Elektromérnöki Karán, de 1924-ben a Humboldt Egyetemen diplomázott; 1927-ben itt védte meg a katódcsőről szóló doktori disszertációját is.

1927-1932 között Siemensstadtban, a Siemens és Halske kutató-laboratóriumban dolgozott, majd 1933 és 1948 között Erlangenben, a Siemens-Reiniger-Veifa nevű cégnél alkalmazták kutatómérnökként.

1933-ban, a náci hatalomátvétel után hazatért Magyarországra, ahol 1934-ig az Egyesült Izzó (Tungsram Rt.) kutatólaboratóriumában a gázkisülés fizikájával foglalkozott. A plazmalámpák gyártását próbálta megvalósítani, azonban a cég nem kívánta megvásárolni szabadalmát.

1934-ben Angliában telepedett le, és megszerezte a brit állampolgárságot. 1934-től 1948-ig a rugbyi British Thomson-Houston Társaság kutatólaboratóriumában dolgozott. 1947-ben az elektronoptikai leképezés tudományos vizsgálata, illetve az elektronmikroszkóp tökéletesítésének munkálatai során jutott el legnagyobb találmányához (a tárgyról teljes háromdimenziós képet adó) holográfiához, amely azonban 1960-ig, a lézer kifejlesztéséig nem terjedt el.

1949-1958 között a londoni Imperial College Elektronika Tanszékének egyetemi docense, majd 1967-ig az alkalmazott elektrofizika professzora volt, egészen 1967-es nyugdíjazásáig. 1967-1979 között az egyetem tudományos tanácsadója volt.

Közel száz találmány fűződik a nevéhez, pl. termionikus generátor, univerzális analóg számítógép, holografikus mikroszkóp, színes lapos tévéképcső; továbbfejlesztette az ún. Wilson-féle ködkamrát is. Úttörő volt a tevékenysége a híradástechnikai információelméletben is – így pl. a beszédinformációt szűk frekvenciasávokba tömörítve növelte a transzatlanti kábelek kapacitását. Megfogalmazta a füllel hallhatóság fizikai kritériumát is.

1956-ban a Royal Society a tagjává választotta. 1964-tól az MTA tiszteletbeli tagja. 1968-ban részt vett az ún. Római Klub alapításában. 1973-tól az Amerikai Tudományos Akadémia (NAS) tagja.

Az MTA meghívására az 1960-as évek végétől kétévente hazalátogatott. Rendkívül népszerű előadásokat tartott; gyakran szerepelt a sajtóban, a rádióban, a TV-ben.

Élete utolsó évtizedeiben az emberiség jelenlegi és jövőbeli problémáinak tanulmányozásával is foglalkozott. Elsősorban a fejlett technika által okozott károk (pl. munkanélküliség), a nyersanyagokkal való pazarlás, a túlnépesedés, a háborúk, a környezetszennyezés aggasztották. Célja egy olyan jövő megtervezése volt, amely úgy őrizné meg a civilizáció értékeit, hogy az harmonizáljon a természettel. – A jövőnk feltalálása című művében így fogalmazott: „A jövőt nem lehet előre megjósolni, de a jövőnket fel lehet találni.”

Kitüntetései: Michelson-érem (Franklin Intézet, 1968); Rumford-érem (Angol Királyi Társaság, 1968); Holweck-díj (Francia Fizikai Társaság, 1971). Megkapta a Brit Birodalmi Rend lovagja kitüntetést is.
1971-ben fizikai Nobel-díjat kapott a holográfia módszerének felfedezéséért és fejlesztéséért.