Dán Klára (Klara Dan von Neumann)

Születési dátum:
1911.08.18.
Születési hely:
Budapest
Halálozási dátum:
1963.11.10.
Végzettség, szakképesítés:
  • érettségi - budapesti Veres Pálné Gimnázium - 1929.

  • A világ első programozói között emlegetik. Programozói munkájával matematikai problémák megoldásához is hozzájárult.

    Harmadik férjével, Neumann Jánossal a második világháború kitörése előtt, annak egy budapesti látogatása során ismerkedett meg. 1938-ban összeházasodtak, és kivándorolt hozzá az Egyesült Államokba.

    1943-1945 között a Princetoni Egyetem Statisztikai Számítási Csoportjának volt a vezetője.

    1946-tól Los Alamosban, a Nemzeti Laboratóriumban dolgozott. Először a Pennsylvaniani Egyetemen épült ENIAC számítógépen dolgozó programozókhoz csatlakozott. Majd amikor 1951-ben Los Alamosban elkészült a MANIAC I gép, annak programozási munkáiban vett részt.
    Közben időjárás előrejelzésével foglalkozó meteorológusokat tanított programozni.

    Úgy tudják, hogy a Monte Carlo módszer bekódolása az ő közreműködésével valósult meg.

    Korai halála derékba törte munkásságát.

    És ami még fontos
    • Tizennégy éves korában országos bajnok lett műkorcsolyában.
    • Neumann János Sillimani előadásait tartalmazó posztumusz anyagát (Dán Klára előszavával l. fönt) átszerkesztve később a Yale University Press kiadta „The Computer and the Brain” címmel (melyet „A számológép és az agy” címmel a Gondolat Kiadó adott ki 1964-ben).
    • A szerkesztő megjegyzése: Los Alamos volt az amerikai atombomba kifejlesztésére indított Manhattan terv befejező szakaszának, illetve a két első atombomba elkészítésének színhelye. A második világháborút követően itt fejlesztették ki az első hidrogénbombát.

    Létrehozva: 2021.06.08. 20:37
    Utolsó módosítás: 2021.06.10. 15:32