Csuhaj-Varjú Erzsébet
1977-1979 között a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen (KLTE) Általános Nyelvészeti Tanszékén posztgraduális ösztöndíjas volt. 1980-ban a KLTE-n megszerezezte az egyetemi doktori címet,
1979-től az MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézetben (SZTAKI) a formális nyelvek kutatója volt; eleinte programozáselmélettel is foglalkozott.1991–1996 között a Kombinatorikus Számítástudományi Kutatócsoport Kutatási Osztályán a multi-agent rendszerek formális modelljeit kutatta. 1997-2003 között a multi-agent rendszerek modellezésével foglalkozó kutatócsoport, majd a Számítástechnikai Elméleti Kutatócsoport vezetője lett. – 1993-ban megszerezte az MTA kandidátusi, majd 2003-ban az MTA doktori címet.
2005-től az ELTE Informatikai Kar (IK) Algoritmusok és alkalmazásuk Tanszékének kutatóprofesszora. 2007-ben habilitált, majd 2009-től a Tanszék vezető egyetemi tanára.
Kutatási területei: Formális nyelvek, Multi-agens rendszerek, Bio-számítástechnika (molekuláris számítástechnika, membrán számítástechnika), Természetes nyelv feldolgozása. 230-nál több közleménye jelent meg.
2001-től az ELTE Informatikai Kar (IK) Doktori Iskolájának alapító tagja, valamint a Szegedi Egyetem Informatikai Doktori iskolájának külső tagja.
Tagja az MTA Informatika- és Számítástudományi Bizottságnak, az MTA Matematikai Doktori Bizottságnak és az NJSZT-nek. Ezen kívül tagja az Association Computability in Europe (ACiE) és a European Association for Theoretical Computer Science (EATCS) társaságoknak. Az International Journal of Foundations of Computer Science (IJFCS) szerkesztőbizottsági tagja.
Kitüntetései: díj a kitűnő számítástechnikai eredményekért (SZTAKI, 1994, 1998, 2001, 2004, 2008); „Legjobb felügyelő” díj (SZTAKI, 2000); Akadémiai Díj (Vaszil Györggyel megosztott, 2021).
Létrehozva: 2020.06.12. 20:38
Utolsó módosítás: 2021.05.08. 12:11