Balázs-Piri László

Születési dátum:
n.a..
Születési hely:
Budapest
Végzettség, szakképesítés:
  • rádiómérnök - Leningrádi Elektrotechnikai Egyetem - 1972.
  • mérnök-közgazdász - MKKE - 1986.
  • Tudományos fokozat:
    egyetemi doktor - 1987 - MKKE

    1972-1989 között a Számítástechnikai Koordinációs Intézet (SZKI), későbbi nevén Számítástechnikai Kutató Intézet és Innováció Központ munkatársa, ahol az évek folyamán tudományos segédmunkatársból a főosztályvezető-helyettesi beosztásig vitte. Az Intézetben kezdetben a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa (KGST) tagországok Egységes Számítógép Rendszerének (ESZR) kidolgozására irányuló műszaki-tudományos együttműködés szervezésével, később vállalati szakmai-gazdasági tervezéssel, valamint a hazai számítástechnikai fejlesztések döntésmegalapozásával foglalkozott. 1975-1988 között szakértőként az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság (OMFB) több szakértői bizottságának munkájában vett részt.

    Szakmai érdeklődése az 1980-as évek elején a magyar szoftverexport lehetőségeinek feltárására irányult, majd később a számítástechnikai embargó kérdéseivel foglalkozott.

    1989-ben egyik alapítója és termelési és vevőszolgálati igazgatóhelyettese a vegyesvállalati formában működő SZKI Recognita Rt.-nek. 1991-1994 között az Rt. ügyvezető igazgatója. Miután 1996-ban a Recognita céget megvásárolta az amerikai Caere cég, majd azt 2000-ben az ugyancsak amerikai ScanSoft, későbbi nevén Nuance Corp., 1996-tól 2008-ig a Caere-Recognita Zrt., majd a Nuance-Recognita Zrt. adminisztratív igazgatója volt.

    1991-2000 között a vakokat számítástechnikai eszközökkel segítő Recognita Alapítvány kuratóriumának vezetője volt.

    Kitüntetései. az OMFB Kiváló dolgozója.(1985); Braille emlékérem (Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége, MVGYOSZ, 2001).


    Létrehozva: 2019.12.14. 18:05
    Utolsó módosítás: 2019.12.15. 18:28