Arató András

Születési dátum:
1950.05.08.
Születési hely:
Budapest
Végzettség, szakképesítés:
  • villamosmérnök - Elektronikai Egyetem, Leningrád, LETYI - 1974. (számítógép-tervező)
  • Tudományos fokozat:
    MTA kandidátusa - 1993

    1974 márciusában lépett be az MTA Központi Fizikai Kutatóintézet (KFKI) Mérés- és Számítástechnikai Kutató Intézetbe (MSZKI), majd annak megszűnte után a KFKI Részecske- és Magfizikai (RMKI) Kutatóintézet Számítógép-hálózati Központ (SzHK) Beszéd- és Rehabilitáció-technológiai Osztályában volt tudományos osztályvezető. Eleinte főleg hálózati jellegű munkákat végzett kétgépes rendszereken. 1979-ben elkészült a CÉDRUS hálózat VT340 termináljában egy braille kijelzős adapter, melynek tervezését vezette. Ennek kapcsán ismerte meg feleségét, Vaspöri Terézt.

    1993-ban megvédte „A BraiLab beszélő számítógépcsalád” című kandidátusi disszertációját. Vaspöri Terézzel megírták azt a Klatt formáns rendszerű text-to-speech programot, melyet kifejezetten vakoknak terveztek. Ezek a Z80-as HomeLab számítógép alapú BraiLab-ba, BraiLab Pluszba és az IBM PC alapú BraiLab PC rendszerekbe kerültek, saját ernyőolvasókkal együtt. Ezeket a munkákat eljárásra és berendezésre megadott magyar szabadalmi oltalom védte. Munkájuk eredményeképpen több mint 2000 magyar vak ember jutott így, nagyon olcsón, működő segédeszközökhöz.

    További projektjeik: MObil SegítőTárs (MOST), (Tactile Talking Text) 3TBook, Digibook vakoknak, Learn-ed távoktatás sérülteknek, TalkPad TalkNote AAC autistáknak, MObil SegítőTárs rezgő Braille-Morse változat siket-vakoknak.

    Nyugdíjazása óta az MTA WignerFK Rehabilitáció-technológia kutatócsoport külső munkatársa. Az Association for the Advancement of Assistive Technology in Europe (AAATE) alapító tagja és magyar képviselője.

    Kitüntetései: Intézeti díj II. fokozata (KFKI, 1976); Jánossy-díj I. fokozata (Eötvös Loránd Fizikai Társulat, ELFT, 1979); Jánossy-díj (ELFT, 1987); Kempelen Farkas-díj (1992); Kalmár- díj (NJSZT, 2002).

    És ami még fontos
    • A 2000-es RT évkönyvben megjelent cikke a Morze nyelvről is bizonyítéka annak, hogy munkája és hobbija azonos (rezgő Morse-Braille MObil SegitőTárs). Rádióamatőr hívójele: HA4AA.

    Létrehozva: 2016.03.01. 17:26
    Utolsó módosítás: 2020.11.12. 19:37