MENTA 2018

25. MENTA Konferencia

A jubileumi 25. MENTA már nem csak az iparág legrangosabb eseménye, hanem minden digitalizációban érintett piaci szegmens vállalatának találkozóhelye volt. A digitalizáció ma már életünk minden szintjén megjelenik, és nem mindegy, hogy mit kezdünk vele. Szükségessé vált, hogy stratégiát alkossunk és tudatosan kezeljük a változásokat, hiszen csak így tudjuk kihasználni a digitalizáció adta új lehetőségeket.​ Otthon, a munkában, a vállalati folyamatokban, ügyfeleink körében de akár ágazati, nemzetgazdasági és nemzetközi szinten is kell, hogy legyen egy iránytű, ami segít eligazodni a gyakran sok bizonytalansággal tűzdelt úton.​ Ennek megalkotásában nyújtott inspirációt a 2018-as MENTA. A programról A technológiai fejlődés felgyorsulása és széles körben való elterjedése már nem ma kezdődött, és nem lesz vége. A digitális kor folyamatos éberségre készteti a gazdaság szereplőit. Tudjuk, hogy innováció új kihívókat szül minden pillatanban; az új technológiából eredő új üzleti modellek lerombolják a hagyományost; a leomló határok egy nagyobb piac lehetőségét hordozzák, de a versenyt is kiterjesztik; a munkahelyek szűnnek meg és alakulnak át. A vállalat digitalizációja az alkalmazkodóképessége, hogy gyors és érdemi válaszokat adhasson e kihívásokra. És mindeközben átalakulnak mindennapjaink is. Hol tartunk most? Mire kell figyelnünk a különböző digitalizáció különböző szintjein, a globálistól az egyénig? A MENTA első napján ezeket vettük górcső alá. Innovare necesse est! A versenyképesség fenntartása, a túlélés folyamatos megújulást és újítást tesz szükségessé a mind globálisabbá váló piacokon. Hogyan teljesít hazánk e téren? Milyen veszélyeket és lehetőségeket hordoz a globális innovációs verseny a magyar vállalkozások számára? Mekkora a magyar digitális piac? És mik az esélyeink? Új üzleti modellekkel a nagyvállalatokkal szemben. – Teljes szemléletváltás, vagy párhuzamos kultúrák? Mit tanulhatunk egymástól? Öldöklő verseny vagy hatékony együttműködés? Megszoksz vagy megszöksz? – Végül megvizsgáltuk, hogy a jövőnk, a mindennapjaink elkerülhetetlenül a filmekből ismerhető sci-fi világba vezet vagy ki tudunk térni és el tudunk bújni a digitalizáció hulláma elől. Második nap két másik nézőpontból elemeztük a minden szinten terjedő digitalizációt! Dr. Palkovics László, innovációs és technológiai miniszter keynote előadása után szeletekre vágtuk a gazdaságot és a technológiát. Az egyik szekcióban arra kerestük a választ, hogyan fejti ki a digitalizáció a hatását az egyes iparágakban. Valóban felforgatja a proptech az ingatlanszektort? Mit hozhat a Fintech a nem a pénzügyi ágazatban tevékenykedőknek? Merre tovább a járműipari innovációban, különös tekintettel az 5G-ben rejlő lehetőségekre? Hogyan alakítja át a kereskedelemet a digitalizáció? Megúszhatja-e az energiapipar? A párhuzamos szekcióban a technológiai trendeket veséztük ki. Milyen sikerszorikat, üzleti potenciált jelentenek ezek a technológiák? Létezik olyan fizikai objektum, amibe már „beletörhet a 3D nyomtató feje”? Hóbort vagy globális üzlet? Munkatárs, barát vagy ellenség a mesterséges intelligencia? Mindent elsöpör a felhasználói élmény: van új a nap alatt? A kiterjesztett és virtuális valóság – játék vagy a jövő üzletének egyik meghatározó technológiája? A drónok már a spájzban vannak – milyen új képességéket nyerhetünk általuk? A blockchain sokkal több, mint kriptovaluta – mely iparágak profitálhatnak belőle a legtöbbet?

Program: https://ivsz.hu/esemenyek/ivsz-menta-konferencia-2018/#?programok=1

Sorozat:
MENTA

Időpont:
2018.09.23-09.24

Rendező szervek:

Helyszín:
Sárvár/Spirit Hotel


Létrehozva: 2020.01.12. 21:49
Utolsó módosítás: 2020.01.13. 15:10