MENTA 2012

Az  IVSZ-Menta konferencia középpontjában a változó világ áll. Az utóbbi pár évben eddig soha nem látott és korábban elképzelhetetlennek tartott változások tanúi vagyunk világszerte, melyek természetesen kihatnak mindannyiunkra az üzleti és magánszféránkban egyaránt. A két napos rendezvény előadásai ezért az életünk minden területét átszövő változásokra fókuszálnak. A konferencia első napján, szeptember 13-án lesz szó napjaink geopolitikai tendenciáiról. Ismét vendégünk lesz a tavalyi konferencia egyik legsikeresebb előadója, Dr. Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő, akivel lesz miről beszélgetni, hiszen az elmúlt egy év számos- sokszor drámai- változásokat hozott. Facebook megosztás Twitter megosztás Cikk nyomtatása A további előadások a megváltozott gazdasági és társadalmi környezetről, a változó Európáról és benne Magyarországról, valamint az informatika szerepéről szólnak a forrongó, kialakuló új közegben. A második nap nyitó előadásában változó lelki világunkkal, lelki egészségünkkel foglalkozunk. Dr, Bagdy Emőke klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta ad gyakorlati tanácsokat és segítséget a stresszkezeléshez és ahhoz, hogyan legyünk boldogabbak. A nap további részében az infokommunikáció aktuális kérdéseiről, projektjeiről lesz szó. Az alábbi kérdések kerülnek megvitatásra: EKOP 2013-2020, e-útdíj, dugódíj informatika, IVSZ Szoftverfejlesztési Tanúsítvány, az új Közbeszerzési törvény, egységes kártyarendszer, az agilis fejlesztés módszertana.

Sorozat:
MENTA

Időpont:
2020.09.13-09.14

Rendező szervek:

Helyszín:
Egerszalók/ Hotel Saliris


Létrehozva: 2020.01.13. 12:04
Utolsó módosítás: 2020.01.13. 14:34