Elhunyt Votisky Zsuzsa

2018. január 5-én elhunyt Votisky Zsuzsa, a Typotex Kiadó alapítója.

Az iTF legutóbbi rendezvényén már csak videoüzenetében és szerzőtársa, Kis Ádám előadásában hallhattunk a „Számítógépes nyelvészet” című könyv létrejöttéről.
Munkássága alatt a Tipotex Kiadó több, a hazai informatikatörténet szempontjából fontos könyvet jelentetett meg és tett elektronikus formában is elérhetővé, melyekből néhány honlapunkon is megtalálható:
A számítástechnika felsőfokú oktatásának kezdetei Magyarországon
A számítógép-tudományról egyes szám első személyben
A sziget

„A magyar tudományos könyvkiadásban, illetve az elektronikus publikálás területén végzett munkája korszakos jelentőségű volt.”- áll a kiadó közleményében.

Nyugodjék békében!

Gyászjelentés

 

 


Létrehozva:2018.01.11. 12:58

Utolsó módosítás: 2018.02.22. 10:28