Hivatkozási név: Lechner Tudásközpont

Lechner Lajos Tudásközpont, Területi, Építészeti és Informatikai Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság

Típus:
vállalat
Alapítás időpontja:
2013
Címe:
1111 Budapest, Budafoki út 59. E/3. épület
Alapítók:
  • Belügyminisztérium - 2020-ban a Miniszterelnökséghez tartozik,
  • FÖMI - jogelőd
  • VÁTI - jogelőd
  • Tevékenység legfőbb céljai, területe

    Az intézmény  területfejlesztési és -rendezési, valamint építésügyi és műemlékvédelmi közfeladatokat lát el.

    A Tudásközpont feladatai közé tartozik az Építésügyi Dokumentációs és Információs Központ, valamint az Országos Építésügyi Nyilvántartás működtetése, fenntartása és fejlesztése. A Tudásközpont kezeli a területrendezéssel, a településfejlesztéssel és -rendezéssel összefüggő dokumentációkat, ennek keretében többek között vezeti az Országos Rendezési Tervkatasztert is, üzemelteti az Országos Területfejlesztési és Területrendezési Információs Rendszert, és ellátja a tervkataszter nyilvántartási, adatszolgáltatási feladatait.

    Feladat a régészeti lelőhelyekkel, műemlékekkel kapcsolatos örökségvédelmi nyilvántartás és kutatás, valamint a védetté nyilvánítások tudományos előkészítésének örökségvédelmi feladatai is.

    A Tudásközpont jelentős tervtári és dokumentum állomány kezelője, és több térinformatikai alapon működő nyilvántartás, a tervezők és kivitelezők tájékoztatását szolgáló e-építés honlap, és az elektronikus építésügyi hatósági ügyintézés egységes bázisa.

    Felső vezetői
    • Riedel Miklós Márton , vezérigazgató 2013
    • Fekete Gábor , ügyvezető igazgató 2019-ig
    • Kerekes Balázs, ügyvezető igazgató 2020-
    Meghatározó egyéniségek, kulcsszemélyek
    n.a.
    Számítástechnikai fejlesztések/termékek/Projektek

    A Lechner Kiválósági Program

    A Lechner Kiválósági Programba az építészethez vagy az urbanisztika különböző területeihez köthető

    diplomával rendelkező fiatalok jelentkezését várja a Tudásközpont. Az ideális jelölt fontosnak tartja a

    fejlett technológiák ismeretét, az innovatív módszerek gyakorlati alkalmazását, proaktív

    személyiségével kihívásként tekint a megoldandó problémákra és szívesen képviseli majd ezt a

    szemléletmódot a hazai felsőoktatásban.

    Átalakulások

    Előzmények:

    1. A VÁTI Nonprofit Kft. (teljes nevén VÁTI Magyar Regionális Fejlesztési és Urbanisztikai Nonprofit Kft.) a területfejlesztés területén működő, állami tulajdonú, nonprofit kft. volt, amely 1997-ben jött létre a Városépítési Tudományos és Tervező Intézet átalakulásával.Tevékenysége a területfejlesztéssel és területrendezéssel kapcsolatos kutatás, tervezés és tanácsadás területére terjedt ki, valamint közreműködő szervezetként részt vett több európai uniós program megvalósításában. A társaság 100%-ban állami tulajdonban volt, tulajdonosi jogait a nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter gyakorolta.[1] Leányvállalata a VÁTI Városépítési Kft.

    Története

    A társaság elődje, a Városépítési Tervező Iroda (VÁTERV) 1950-ben jött létre. Kezdetben kizárólag településtervezéssel, – majd regionális tervezéssel, műemlék védelemmel és szakmai kutatással is – foglalkozott, tevékenysége folyamatosan bővült. 1967-ben változott a neve Városépítési Tudományos és Tervező Intézetre (VÁTI). Itt készült többek között az 1971-es Országos településhálózat-fejlesztési Keretterv és az Országos Területfejlesztési Koncepció (1986.) is.

    A rendszerváltás után, 1993-tól VÁTI Magyar Regionális Fejlesztési-, Urbanisztikai- és Építészeti Részvénytársaság néven működött.

    Az 1998-as év fordulatot hozott a VÁTI életében: átvette (az ÉVM által 1969-ben megnyitott és a BM jogutódlásában levő) Országos Területrendezési és Műszaki Tervtár-at és megbízást kapott a regionális Phare programok, valamint a határ menti együttműködést támogató Phare CBC programok végrehajtására. Ekkor alapították az első regionális irodát, később ilyenek már Budapesten, Egerben, Miskolcon, Mátészalkán, Debrecenben, Békéscsabán, Szegeden, Pécsett, Székesfehérváron, Sopronban, Szombathelyen és Zalaegerszegen is működtek. Szintén a kilencvenes évek végén lett a VÁTI a területfejlesztést és területrendezést szolgáló információs rendszer (TeIR) kifejlesztésének és működtetésének felelőse.

    Hazánk EU-tagállammá válása (2004) után a Regionális Fejlesztés Operatív Programban (ROP) és az INTERREG Közösségi Kezdeményezési programokban a VÁTI közreműködő szervezetként, illetve végső kedvezményezettként vett részt. A 2007-2013-as támogatási időszakban az ÚMFT 7 regionális Operatív Programjának humán infrastruktúra prioritásait, az Államreform Operatív Programot és az Elektronikus Közigazgatás Operatív Programot kezeli. Tervezi, koordinálja és végrehajtja az Európai Területi Együttműködési Programokat (ETE), valamint menedzseli a Határon Átnyúló Együttműködési Programokat (Instrument for Pre-Accession Assistance – IPA) és az Európai Szomszédsági és Partnerségi Támogatási Eszköz (European Neighbourhood and Partnership Instrument – ENPI) programjait is. Ezen programok lefedik Magyarország mind a 7 határ menti térségét.

    Az évtizedeken át tartó szakmai munka a közreműködő szervezeti feladatok mellett is folyt: a VÁTI a terület- és fejlesztéspolitika kiemelt szakmai háttérintézetévé vált. Munkájukat többek között olyan dokumentumok elkészítésének koordinációja és szakmai támogatása jellemzte, mint az Országos Területfejlesztési Koncepció, a Balaton törvény szakmai megalapozó anyaga vagy az ÚMFT és az ÚMVP tervezése. Mindemellett számos nemzetközi kezdeményezésben, hálózatban képviselték hazánkat, mint amilyen az Európai Városok Tudáshálózata (EUKN) vagy az Európai Tervezési Megfigyelő Hálózat (ESPON). Több díj (így például Az év akadálymentes épülete építészeti nívódíj vagy a Helyi Építészeti Örökség építészeti nívódíj) pályáztatását kezelik, de hozzájuk tartozott többek közt az épületek energetikai jellemzőinek tanúsítása is.

    2014-ben a VÁTI-t a Kormány határozattal megszüntette, feladatainak továbbvivője a Széchenyi Programiroda, illetve az újonnan alakult mint jgutód a  Lechner Tudásközpont lettek.

    2, A Földmérési és Távérzékelési Intézet (rövidített név: FÖMI) a magyar kormány földméréssel és térinformatikával foglalkozó államigazgatási szervezete volt, amely 2017-ben jogutódlással megszűnt. Jelenleg, 2019. április 1-től a földmérési és térinformatikai államigazgatási szerv egyes feladatainak a Lechner Tudásközpont látja el.

    A FÖMI 1967-ben alakult, az 1967. évi 8. törvényerejű rendelet (mely a minisztériumi átszervezésekről szólt), a 22/197. MÉM utasítás (a Térképészeti Hivatal Földmérési Intézetének létrehozásáról) és a 338/2006. (XII. 23.) kormányrendelet (ami a Földmérési és Távérzékelési Intézetről, a Földrajzinév Bizottságról és az ingatlan-nyilvántartás szabályairól szólt) hozta létre.

    A FÖMI 2017. januárjában az 1312/2016. (VI. 13.) Kormány határozat alapján jogutódlással Budapest Főváros Kormányhivatalába beolvadással megszűnt. Ezt követően feladatait a Kormányhivatal Földmérési, Távérzékelési és Földhivatali Főosztálya (BFKH FTFF) látja el. [2] A BFKH FTFF-nek a FÖMI egykori igazgatója (2015-2016), Fekete Gábor lett főosztályvezetője.

    Az ingatlan-nyilvántartási és térképészeti feladatok átrendezésével összefüggő kormányzati szerkezetátalakításról szóló 1151/2019. (III. 25.) Korm. határozat alapján Budapest Főváros Kormányhivatala Földmérési, Távérzékelési és Földhivatali Főosztályából az Alaphálózati és Államhatárügyi Osztály, a Földügyi Fejlesztési és Üzemeltetési Osztály, a Kozmikus Geodéziai Osztály, a Szolgáltató Osztály, a Távérzékelési Osztály, a Térinformatikai Osztály, valamint az ezen osztályoknak informatikai támogatást biztosító Informatikai Főosztályból az Informatikai Osztály 6. beolvadásos kiválással a Lechner Tudásközpontba olvadtak be úgy, hogy a beolvadásos kiválással beolvadó osztályok jogutódja 2019. április 1. napjától a Lechner  Tudásközpont lett.

    Tevékenysége

    Tevékenységét és jogállását legutóbbi, 2010. november 11-én kelt Alapító Okirata határozta meg, mely szerint “ellátja a földügyi, földmérési, térképészeti, térinformatikai és távérzékelési terület szakmai irányítását, fejlesztését és adatszolgáltatásaival kapcsolatos és az infrastruktúrák működtetését biztosító hatósági és egyéb jogkörébe utalt feladatokat. A FÖMI 2011. augusztusában rendelkezett az országos térinformatikai nyilvántartások jelentős részének fizikai hozzáférésével, az adatokkal és azok nyilvánosságra hozatalával, licencelésével, és ennek árképzésével. Ezen adatok nagy része közadat (közpénzből finanszírozott, közérdekű adatok), mint amilyen az ingatlan-nyilvántartás térképi része vagy az országos földrajzi alaptérképek. Ellátja a téradat-infrastruktúrák működtetését lehetővé tévő térbeli alapadatkörök (állami alapadatok) gyűjtését, feldolgozását, tárolását, fejlesztését és szolgáltatását. EU szinten képviseli Magyarországot a nemzetközi geodéziai, kartográfiai, távérzékelési, térinformatikai és űrkutatási szervezetekben.

    Névváltozás után 2015-től Lechner Tudásközpont, Területi, Építészeti és Informatikai Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság lett.

    Érdekességek

    A Tudásközpont nevét Lechner Lajos (1833-1897) magyar építészmérnökről kapta, aki kora egyik legkiválóbb várostervező mérnökeként nagy részt vállalt Budapest első általános rendezési tervének előkészítésében. Lechner tervezte az Andrássy utat, és az építkezés kivitelezésére alapított vállalat vezérigazgatójaként részt vett annak megvalósításában. Az 1879-es szegedi nagy árvízkatasztrófa után Lechner Lajos készítette az elpusztult város újjáépítési terveit, amelyek nyomán korszerű város épült a Tisza partján. Lechner Lajos 1885-től az Országház építésének főellenőreként dolgozott.

    A Miniszterelnökség Építészeti és Építésügyi Helyettes Államtitkárságának háttérintézményeként szaktudásával támogatja a kormány építészetpolitikáját. Tevékenységi köreit szakinformatika, a területekhez kapcsolódó dokumentumokat és terveket kezelő dokumentációs központ és térinformatika segíti. Számos feladata jogszabályban meghatározott és az illetékes minisztériumi szakterület szakmai feladataihoz kapcsolódik.

    A Tudásközpont eszköz és lehetőség a felelős minisztérium és további partnerei számára szakinformatikai, építésügyi és építészeti, valamint térségi tervezési, területfejlesztési és dokumentumkezelési elképzeléseik megvalósítására. Ehhez rendelkezésre áll jól képzett szakembergárda, technikai kapacitás, valamint egyedi dokumentum- és információs bázis.


    Létrehozva: 2020.11.19. 16:26
    Utolsó módosítás: 2022.04.21. 22:50