Hivatkozási név: Kontakta

Kontakta Alkatrészgyár

Típus:
Alapítás időpontja:
1919.10.18
Címe:
Alapítók:
n.a.
Tevékenység legfőbb céljai, területe
A már államosított cég 1950-ben már jelentős eredményeket ért el. Egyedüliként az országban villamos szerelési anyagokat gyártott belföldre, és exportra. 1953-ig különböző villamosipari cikkek gyártásával foglalkozott. 1953 után lényegében különböző dobozos- és készülékkapcsolókat, háztartási- és ipari dugós csatlakozókat, izzólámpa foglalatokat gyártott. 1959-től a műszeripar részére szükséges műszerelemek kifejlesztésével kezdtek el foglalkozni. 1960-as évektől szentesen villamos szerelési anyagok gyártását kezdték meg az új gyárterületen.
Felső vezetői
n.a.
Meghatározó egyéniségek, kulcsszemélyek
n.a.
Számítástechnikai alkalmazottak száma
A Kontakta 1919-ben 30 kezdte meg tevékenységét. 1937-ben már 200 alkalmazott volt. 1963 után az Óragyárral való összeolvadást követően Szentesen 300, Budapesten pedig 120 fő végezte a termelést. 1968-ban már 1189-en dolgoztak a gyáregységben
Árbevétel
A termelési érték 1980-ban 623 millió forint volt. Ez hússzorosa az 1962. évinek. Az egy főre eső termelés 1980-ban a 60-as évekének a háromszorosa, tehát jóval hatékonyabb lett. 1981-ben a gyár eredménye 216 millió Ft és az állóeszköz állomány bruttó értéke meghaladta a 400 millió forintot. 2002-ben az árbevétel elérte a 7 milliárd forintot (Legrand-Kontavill)
Számítástechnikai fejlesztések/termékek/Projektek
n.a.
Átalakulások
A Gazdasági Bizottság 1963-ban hozott határozata nyomán, az 1963 júliusában kelt miniszterhelyettesi határozat alapján az Óragyár és a Kontakta Villamos Szerelési Cikkek Gyára egyesítéséből jött létre a Kontakta Alkatrészgyár. A vállalat 1968-ban különválasztotta a törzskari irányító szervezettől a budapesti telephelyen működő termelői területet és annak irányítására létrehozta a budapesti gyáregységet, és irányító szervezetét. A vállalatból 1988. július 1-gyel két jogutód jött létre. Szentesen a Kontakta Villamosszerelési Vállalat (Kontavill), míg a vállalat budapesti részlege 1989-ben jogutód nélkül megszűnt. A szentesi gyár 1992-ben részvénytársasággá alakult és csatlakozott a francia Legrand csoporthoz. 2011-ben ünnepelte a fél évszázados hazai működését az egykori Kontakta, majd Kontavill néven ismert Legrand Zrt.
Érdekességek
Az óragyárat az 1948-as államosítást követően a Pesterzsébeti volt Gira és Becsey cég gyárába helyezték át. Az 1950-es években rohamos növekedésnek indult az Óragyár és többször is kibővítették a termelési területet (kezdetekhez képest közel kilencszeresére). A Kontakta is számos telephelyváltáson és bővítésen esett át. A Kontakta 1953-ban a Váci útra költözött. 1960-ban a Csongrád megyei Szentesen a városi tanács segítségével 3000 m² területen, a volt Zsoldos malom épületében kezdték meg a villamos szerelési anyagok gyártását. 1967-ben a rendkívül széttagolt gyártás egységesítésére Budapesten egy 3000 m² alapterületű többszintes épületet építettek 1970-es években a programvezérlésű automata galvanizáló sorokból álló galvánüzem, az ország legkorszerűbb ilyen üzeme volt. 1988 után a Kontavill Magyarországon piacvezető elsősorban szerelvény gyártó és forgalmazó vállalkozás volt.
Forrásmunkák
n.a.

Létrehozva: 2016.07.10. 16:48
Utolsó módosítás: 2017.05.12. 15:51