Tuschák Róbert

Diplomájának megszerzése után a Budapesti Műszaki Egyetemen (BME) tanársegéd, majd három éven keresztül aspiráns volt. 1956-tól a Ganz Villamossági Művek tervezőmérnöke, 1963-tól az Automatizálási osztály vezetője. Az eredményei alapján kialakított méretezési eljárásokat évtizedeken keresztül használta a tervezőiroda. A későbbiekben megszervezte és vezette a gyár Automatizálási laboratóriumát. – Közben a BME félállású adjunktusa volt.

1966-ban a BME Folyamatszabályozási Tanszék egyetemi tanára. 1970-ben a BME Villamosmérnöki Kar (VIK) dékánhelyettese volt – ekkor távozott a Ganz Művektől. 1973-1979 között a BME VIK dékánjaként fő kezdeményezője volt a C képzés bevezetésének, ami a PhD-képzés közvetlen előfutára. A képzésbe bevont hallgatók tanulmányainak támogatására közvetlen vállalati forrásokat sikerült bevonnia.

1978-től 1979-ig az Automatizálási Tanszék vezetője volt. Közben, 1984 és 1990 között az egyetem tudományos rektorhelyettese. Állami támogatást szerzett a BME számára kutatási célprogramokban való részvételre. Aktív nemzetközi tudományos és felsőoktatási együttműködési kapcsolatokat ápolt. – 1997-ig az Magyar Tudományos Akadémia (MTA) és a BME közös Irányítástechnikai Kutatócsoportját is vezette.
1997-től a BME professor emeritusa. 2001-ben Szilárd Leó professzori ösztöndíjas kutató.

1955-ben védte meg a műszaki tudományok kandidátusi, 1963-ban akadémiai doktori címét. 1982-ben az MTA levelező, 1990-ben pedig rendes tagjává választották.

Több mint 25 szabadalom kidolgozásában vett részt.

Az MTA Automatizálási és Számítástechnikai Bizottságának, valamint az Elektrotechnikai Bizottságnak tagja, 1995 és 2000 között az MTA Felügyelő Bizottságának elnöke volt. 1997 és 2000 között a Magyar Akkreditációs Bizottság munkájában is részt vett. 1993-tól a Magyar Elektrotechnikai Egyesület (MEE) tiszteletbeli elnöke volt.

Fő kutatási területe a szabályozástechnika, a villamos gépek és az irányításelmélet. Az 1990-es évektől kezdve a szabályozás-, illetve irányítástechnika oktatásának módszertani és tananyagi kérdéseivel foglalkozott, elsősorban az internet kínálta lehetőségek felhasználása terén. Több mint hatvan tudományos publikáció szerzője vagy társszerzője. Legendás a Frigyes Andorral, Szita Ivánnal és Schnell Lászlóval közösen írt Elektrotechnika c. könyve.
Kitüntetései: Zipernowszky-díj (MEE, 1957); Akadémiai Díj (1969); Munkaérdemrend arany fokozata (1987); Csáki-díj (MEE, 1989); Magyar Köztársaság Csillagrendje (1991); a Magyar Köztársaság Érdemrend középkeresztje (1993); Széchenyi-díj (1995); Mérnöktovábbképzésért díj (BME, 1998).